
A SzUNnyadozó egy 2025. októberében rögzített Elmélkedés-sorozathoz tartozó meditációs felvétel, amely a Napnyugtató-t előzte meg, de a formátum hasonló. Később jelentetjük meg, mint a hivatkozott művet, mint ahogy több félretett anyag is előkerül a könyvtárunkból. Az album május utolsó napján készült el, de már június legelső hajnalán vált végleg elérhetővé. Az első nyári hónap folyamán a hozzátartozó film kapcsolódik majd hozzá.
Maga a körítése egészen rejtelmes, hiszen azelőtt sosem jártunk még a Holtág túlsó végén, ahol már egyre távolabb kerülünk a civilizációtól, és legfőképp madarakkal, néhány emlőssel, és égi jelenléttel találkozunk. A gondolatsor varázsát adja, hogy először tartottunk szabad ég alatti rituálét, ezt pedig megörökítettük. Ekkor egy azóta bevált módszer vette kezdetét – minden hónapban lemegyünk, és aktuális benső dimenziónkat feltárjuk. Mikor a természet elalszik, magába szunnyad – mi akkor búcsút veszünk tőle szavainkkal, majd otthonunkban vizuált teremtünk hozzá – hogy ezzel adjunk ajándékmagot követő vándoraink kezébe.
„Magamat ostoroztam. Azt éreztem, akkor jó, ha fáj nekem.
A monológok sötétben születtek, árnyékos tájakon – alig vártam az éjszakát, alig vártam, hogy felvegyem a maszkomat. Hogy kelyhembe bort töltsek, és aztán ne tartsak mértéket.”
Fejezetek:
00:00 – I. tétel: „Önostorozók betemetett rejteke”
22:14 – II. tétel: „Quantum-szoros”
44:45 – Zárás: „Arcanum-liget”
Bormegissza Imre
(Imre Zsindely),
2026. május 31.
(Megjelentetve Silencio-n: 2026. július 13.)