Rendező: Albert Birney
Műfaj: portal fantasy/horror
Kedvemre való, amikor egy új megközelítésű, a 90-es évek számítógépes világának nosztalgiáját alapul vevő portal fantasy filmet tekinthetek meg – de nem tudom megkerülni, hogy bizony az erős felütés nem mindig forrja ki igazán magát, és megmarad csupán egy kiváló ötletnek, ami már nem igazán működik teljes estés formátumban.
Az idén nagy visszhangot kapott [i]Buddy[/i] ezért sokkal inkább ajánlható darab: a két-három évtizeddel ezelőtti délelőtti gyerekmatiné-műsorok mögött megteremtett borzalom valóban érvényesnek hatott. A túlzott kedvesség magában hordoz egyfajta kényelmetlen, tolakodó attitűdöt, ami egy horror alapjának meg is tudott ágyazni.
Az IBM-korszaknak is megvan ugyanez a „bája”: ha visszagondolok, számos sötét hangulatú játék készült (legfőképp az RPG-stílushalmazon belül), de a visszafogottabb, gyerekeket megcélzó programok között is volt nem egy furcsa atmoszférával rendelkező, ami megadta a kor utánozhatatlan érzetét. Eleve egy játék megszerzése vagy feltelepítése adott hozzáértést igényelt – nem is véletlen, hogy a felkészületlen felhasználók többször futhattak vírusokba is.
Az pedig, hogy a különböző víziókat egy lemezen sokszorosíthatták, megint a titkos felfedezés érzetét keltette.
Az alapok tehát hasonlóan inspirálóak egy múltat idéző horrorfilm elkészítéséhez.
Az OBEX erősségei az előbb felsorolt jelenségekhez köthetők: pontosan idézi az évtizedet, és Conor (Albert Birney, aki egyben a rendező is) elszigeteltségéhez kísértetiesen passzol az időintervallum.
Conor egyedül él kutyájával, és kérésre jegyzettömbben készít fényképekről digitális rajzokat, hogy azokat visszaküldhesse a kérelmezőnek. Ugyan ellátását egy ismerős biztosítja, de sohasem nyit ajtót – teljesen idegenkedik a külvilágtól, és akár csak egy rovar lakásba jutása is rosszullétet okoz nála.
A megrendelt, havonta érkező PC-újságban találkozik az OBEX játék hirdetésével, és így rendeli meg azt. Feltelepítéskor egy sötét aurával rendelkező, de amatőr, gyenge alkalmazás fogadja, és egy ponton nem folytatja tovább.
Ekkor kezdenek el furcsa dolgok történni az otthonában: magától működő nyomtató vagy sajátos adást vetítő tévé, különös üzenetek, megváltozott környezet. Végül beszippantja a játék világa, és ott találja magát a középkori környezetben, hogy elrabolt kutyáját megmenthesse.
A film az első felében áll meg magabiztosan a lábán. Amíg a bizarr entitás megszállja a lakását, a hangulat roppantul eltalált és titokzatos.
Ahogy azonban az OBEX dimenziójába kerülünk, már kijönnek a költségvetési hiányok, és sajnos a koncepció is gyengülni kezd. Az, hogy az egész a házikedvencének megmentésére van kihegyezve, egy vígjátéknak jól állna, de a komoly vibe-hoz egyszerűen kevéssé passzol. Így nem lesz igazán tétje Conor kalandjának – pár megmosolyogtató kihívás elé néz, de igazából több nem történik.
Sokkal jobban örültem volna, ha végig a lakásban maradunk, és egy [i]Poltergeist[/i]-szerű történet elevenedett volna meg. A játékvilág megidézéséhez már elengedhetetlen lett volna egy közepes budget, míg a film első felében lévő démonikus kontúr enélkül is érvényesült, és a trükkök, ötletek által elérte a kívánt hatást.
Utolsó észrevételként: a fekete-fehér stílus is sokkal jobban illeszkedett az első órához. Az OBEX világát már élénk színekkel lett volna érdemes visszaadni, így elidegenítő, hideg hatást kelt.
Összességében a kezdeményezést örömmel fogadtam, de több kellett volna ahhoz, hogy teljes értékű alkotásként tekinthessek rá. Nem feltétlenül anyagi oldalra értem – érezhető, hogy csak egy bizonyos része volt vászonra álmodva, míg a második felében elfogyott a lendület, és teljesen kiürült az eszköztára.
Nem tudok neheztelni rá, egy bizonyos szintig élvezetes kikapcsolódást nyújt – de az említett [i]Buddy[/i] sokkal autentikusabb módon végig tudta vinni azt, amit elkezdett.
Bormegissza Imre
(Imre Zsindely),
2026. november 7.