A „Napnyugtató” egy októberi csendes szemlélet megvalósulása, a lenyugvó napfénynél mormolt gondolatok életre hívása, majd elvándorlás a végső éjbe. A vándor útja alatt felidézi eredetét, megszólítja szerelmét – felmenőinél estebédet kér, majd utolsó ragyogását követően a mindenségbe réved, és ezáltal eggyé válik – akár a mindenséggel, akár az örökléttel, akár a feledéssel. A Nap megvilágítja pihenőhelyét, ahol annyiszor fohászkodott, kérlelt – és miután fáradtságában, küldetése után befejezéshez készült – ugyanazon az erdő-ölelte szent helyen végső nyugalmat talál. Vajon annyi szerelmes képe, annyi idea átcsatornázása ugyanarról a tőről fakadt-e, amelyről a bor, melynek bölcsessége évek alatt átitatta. Ha adni tudott, ha gyógyítani tért ide, már öröm tölti el – ha pedig nem e világ gyermeke, hát összegez, és belát. Utolsó szőlőfürtjét metszi, majd az éj leple alatt betakarózik, és egy végső hangfolyamot hátrahagy – így köszön végbemenő óráján.

Fejezetek:
00:00 – „Napba hulló emlékeink”
10:54 – „Balzsamozó”
16:26 – „Múlandóság”
26:54 – „Napszállta”
35:40 – „Ötödik letétemény”
49:05 – „Minden lélek megmérettetik…”
56:32 – „Lenyugvó harangszó”

Bormegissza Imre
(Imre Zsindely),

2025. november 11.
(Megjelentetve Silencio-n: 2026. július 13.)