Belehúzhatna Neige (illetve akár hosszabb ideig maradhatna, csak az alkotásra koncentrálva), mert eddig minden album valamivel gyengébb az előzőnél. Na persze nincs tragédia, a Shelter így is jó volt nálam egy kivételes utazásra. A legnagyobb bajom az, hogy az egyébként nagyon szép zenét a hangulat és atmoszféra viszi el. Neige elszakadt a gyökerektől, a szellőkönnyű anyag pedig tud önmagában létezni, ez igenis erőssége. Más kérdés, hogy egyetlen dal sem kerülhet be az örök érvényűek közé, igazából csak ezen a lemezen működnek. Meg tudtam könnyen barátkozni a Shelter-rel, mert boldog album, kár, hogy egyetlen, de tényleg egyetlen pillanatra sem éltem át hidegrázós élményt, nagyon hiányzik. Szóval ennyi, ez egy szép lemez, az Alcest-nek nem áll rosszul a fényben táncolás. Egy alkalomra jó volt, de tovább kell lépni valami mélyebb felé.

Dalokról annyit, hogy a La nuit marce avec moi a kedvencem. Erre lehet táncolni, képzeletben repkedni, úgy általánosságban foglalja magában a lemez boldog hangulatát. Az Opale rendben van, de érezhetően „slágernek” szánták, és nem érzek benne különlegességet. A legkalandozósabb tétel a L’Eveil des muses, igazi hátradőlős muzsika, most nem kell szembenézned önmagaddal. Csak elfogadnod mindent, ilyen típusú dal. Címadó dal MBV-s kezdése után túl tud lépni egy önálló világba, és működik. Határozottan.
Away a leggyengébb, ez az ami pontosan megmutatja a Shelter sebezhetőségét. Jó, meghívták Neil Hailstead-et, szépen elénekel egy dalt, és semmit nem hagy benned. Elmélkedsz kicsit, csak az a baj, hogy ekkorra már annyira ki vagyok éhezve egy igazi Alcest érzelemorkánra, hogy képes vagyok üresnek mondani.

A záró Délivrance-ben önmagában időtállóság uralkodik, vigyázva a szóval, tiszta öröm, szinte beleköthetetlen lenne, de én igen is másra vágytam, nem pedig könnyed örömzenélésre 10 percen keresztül, ami szintén csak felfest egy gyönyörű tájat, de nem szippant magába…
A Voix sereines nem hagyott nyomot bennem, pedig az album képébe, atmoszférájába tökéletesen beleillik.

Hát, ilyen. Hallgattatja magát, én is végigpörgettem párszor, és élvezem is az utazást. Mélységet azonban már nem tapasztalok. Ügyes Neige, így is emlékezetes albumot hozott létre, nem haragszom rá. Ha nem akar már a sötétségben alkotni, elfogadom… Most ez már nyugodtan nevezhető lassan dreampop-nak, amit most csinál; de ebben egyenlőre nem tud annyira kivételeset alkotni.