A szellemiség, ami körbelengi a ‘Trans-Europe Express’ c. Kraftwerk albumot, kitörölhetetlen nyomot hagy a hallgatóban. Az 1975-ben megjelent ‘Autobahn’ lemez megkerülhetetlen az elektronikus műfaj kedvelőinek, de azoknak is, akik végigkövették a progressive rock és krautrock stílusok fejlődését, melyben a Kraftwerk előtt a Can együttes a ‘Tago Mago/Ege Bamyasi/Future Days’ szentháromságával egyedülállót alkotott. Ez volt az a pont, amikor a progresszív zene odáig fejlődött, hogy szerteágazó inspirációt jelenthetett a követő zenekar.

Az ‘Autobahn’ semmihez nem volt hasonlítható, megjelenésekor csak David Bowie és Brian Eno munkássága ért fel hozzá (és a Kraftwerk mindkettejükre hatást gyakorolt). Lassan építkező főtételét úgy szólaltatta meg, mintha egy vízválasztó eseményhez szólna, dallamai beleivódtak az egyetemes zene történetébe, szerkezete egyaránt hordozta a múlt formuláját és a jövő elektronikus vonalának jövőképét. Volt azonban valami megfoghatatlan titokzatosság, mely átlengte – billentyűi monoton módon kövezték ki az utat, ugyanakkor tartalmazott klasszikus zenei elemeket, az album B oldala pedig feltárja a művészi mélységeket, avant-garde víziókat. A lemez hangzása tovább mutatott, a zenekar megjelenésében kerülte az emberi érzelmek kimutatását, robotoknak öltöztek, a hangok azonban pont a lélek nemességéért szóltak: a reggelt elhozó “Morgenspaziergang”-ben a minimoog szintetizátoron eljátszott madárének örök pillanat. Az ‘Autobahn’ album az elektronikai stílus pionír mesterműve. Úgy gondolom, a későbbi magnum opus, a ‘Trans-Europe Express’ is eme előd szellemi hátterére és felépítésére épült.

Az alapok lefektetése után megjelentették a ‘Radio-Activity’-t, mely rövidebb részletekre épült, de stílusgyakorlata miatt ez is klasszikussá vált, ám eltörpül mindannak a fényében, amit a ‘Trans-Europe Express’-szel hoztak létre. Az 1977-ben megjelent örök-érvényű klasszikus egyszerre grandiózus, titokzatos, visszafogott, kinövekedő, szimbolikus és behatárolhatatlan. Megőrizve a korábbi hatásokat és elemeket (krautrock, monoton szintetizátoralapú hangzás, klasszikus zenei hangulatok), valami olyasmi született meg, mely az egész 70-es évek szellemét és világát hordozza, közben előremutat fényévekre.

Úgy érzem, hogy bár első hallásra is letagadhatatlanul érvényesül, a T.E.E. a tudalattira hat, az ember lényének legmélyéhez kínál utazást, mindezt úgy, mintha egy vonatúton keresztül élnénk át a kalandot Európában. Megannyi utalás szerepel a kor legnagyobb, legkülönlegesebb művészei felé (David Bowie, Iggy Pop), közben a megszólalásban megtartva a hideg távolságtartást és grandiózusságot egyszerre.

A nyitó „Europe Endless” végtelenjében, mely az album feledhetetlen dallamát rejti, nagyságában, dicsőségében látjuk a földrészt, benne városokat, életeket, tapasztalásokat, emlékeket. Nagyon kevés lemez rántja be úgy a hallgatót, mint jelen tárgyunk, de az élménydús első fejezet gigantikus magasságai után egy olyan sötét dimenzióba kerülünk, melyet csak az tud értelmezni, aki tisztában van Karlheinz Stockhausen munkásságával (‘Kontakte’), vagy hallotta korábban az említett ‘Autobahn’-t. Míg ott tulajdonképpen kísérletezést, kavalkádot hallhattunk, addig itt az avant-garde égisze alatt forgó hangfolyamok valami éteri metaforává, mélységes mély tükörszobává állnak össze. Utunkat ettől a ponttól kezdve bármerre folytathatjuk, hiszen kulcsokat kapunk kezünkbe a felfedezéshez. Mindaz a massza, jelenés, mi itt alászáll oly’ fürkészhetetlen, mint bármelyik fekete lyuk maga, de közben újra és újra illuzionált, megfestett jeleneteket rajzol elénk, ahol az idők végéig kiapadhatatlan a körforgás – Egy labirintus épül egy olyan helyen, ami az univerzum ismeretlenjében húzódik.
Számomra az első két fejezet hangulatából áll össze a „Showroom Dummies”, mely hasonlóan tempósabb, mint a misztikus ködben úszó „The Hall of Mirrors”, de közben hordozza a hozzáférhetetlenség, érinthetetlenség érzetét, drámai motívumokat is.

A különböző terek megnyílnak, ahogy összeilleszkednek a semmiben. A paletta, melyre a titkok szövődnek át, megannyi lehetőséget kínál, és épp ezért olyan félelmetes szép a rétegzett szinteket magába foglaló album szerkezete, hatása, egésze. Eszköztárában is mérföldekre előremutat, de főleg az albumformátum fontosságáért jött létre, hiszen összekapcsolódva hat, tételei előre- és visszautalnak az elkövetkezendőbe és a megtörténthez. Az is észrevehető, hogy keretbe foglalt felépítésről beszélünk: a magasztos „Europe Endless” párja a sokkal robotikusabb címadó, mely bár nem fojtja el teljesen a dallamokat, de visszafogottabb, mint elődje. ennek oka az lehet, hogy az első darabban felcsúcsosodó nagyságot követően egy lényegesen absztrakt térbe kerülünk, ahol az utazás már nem olyan biztonságos. A címadó tétel ezért növi ki magát szinte az egyetlen képviselő kibontakozó egésznek a B-oldalon, hisz a „Metal on Metal” és „Abzug” hasonló alapokra épül, csak egyre inkább fokozott hangulatban, míg meg nem érkezünk a végállomáshoz, amelyet két rövidebb tétel zár le: a „Franz Schubert” visszacsalogatja nosztalgikusan a nagy időket, így olyan tökéletességgé áll össze, amely mindenen átível – múlton (klasszikus zene), jelenen (krautrock) és jövőn (elektronika). Közben tereiben, szimbólumaiban is ugrál idősíkok között, a hallgató egyszerre él át zenei és vizuális élményt Európát, világosságot, sötétséget, univerzumot megjárva.

Az utolsó dallam klasszikus módon játssza vissza az „Europe Endless” ütemeit, emlékeit, közben ekkor már tudva, hogy makulátlan élményben részesültünk. A Kraftwerk ‘Trans-Europe Express’ albuma olyan fontosságúvá vált az elektronikus zenének (és ide beletartozik a 80-as évek new wave-je, a 90-es évek technoja, IDM-je, illetve progresszív stílusok), mint egy évtizeddel azelőtt a Beatles ‘Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band’-je a pop és rock ágazatoknak.

Habár David Bowie még messzebbre ment a ‘Low’-val ugyanabban az évben és Berlin-i trilógiájával a kaleidoszkopikus, rétegzett, avant-garde irányokba, inspirálva így számtalan művészt, a Kraftwerk grandiózus tökélye maga a 70-es évek hangja, szelleme, átívelve magannyi konkrét és behatárolhatatlan világon, állomáson.