Művészi irányt pillanatra mellőző, de lelkembe mégis behatoló, egyszerű hétköznapi, elköszönő válasz a ‘Légy a kedvesem’ c. írásomra adott visszajelzést követően:

Az az igazság, hogy senkivel nem képzelek el életet, ilyen célja nem volt az írásomnak, de a lelkem része vagy, és ebből néha fájdalom, és olykor gyönyör születik. Hogyan is képzelhetnék magam mellett bárkit, amikor 2 üveg bort iszok meg naponta? Milyen élete lenne mellettem akárkinek, aki a nappalból akarja kihozni a legtöbbet?

Egy időtlen térben szólítottalak meg a tavaszi írásommal, az éteri zenével. Mert a lelkemhez tartozol.
Tudom, komoly volt és nehéz. Tudom, volt ránk nézve valóságos része, és fel is sértettem bizonyos sebeket. Ezért bocsánatodat kérem.

De tudod… Megváltottak ugyan bárkit is a felfedezéseim, a virágok, a hangulatok, a fülledt, és nehéz, olykor pedig felszabadult érzések? Hatást gyakorolt életekre?

Szép talán egy kívülálló olvasónak, de egy gyermeki mesekönyvbe lehetne csak megjelentetni, mert a felnőttek élete hazug és ócska, legyen szó élettársi kapcsolatról, vagy házasságokról. Gyermekek olvasnák teljes szívvel csak, akármilyen különös, mert talán kicsik hozzá. De a gyermeki lélek megőrzése az egyetlen feladatunk idelent.

Többször utaltál rá, hogy boldogtalan vagy. Mi pedig a bensőnkkel azonnal egymást szólítjuk, keressük meg.
Hirtelen írásnak gondolod így is, ami a semmiből keletkezett?

De korábban, ez működött. Működtek az érzelmi írások, teremtődtek a szimbolikus térbe, és mondj még egy olyan kapcsolatot, ahol a lelkiség ilyen eltelten a lényegi rész, és emellett nincs semmi testi? Ilyen, aligha van, ezt komolyan mondom. Nézz a férfiakra! Nézz a nőkre!

Természetesen mi közöttünk is van női és férfi szerep, de az, hogy a gyönyört mi egymás lelkében megtaláltuk, az nagyon különleges dolog. A testével gondolkodó ember korában. Nézz az emberekre!

De hogy ír az író? Akármely író? Nem is én irányítottam magam, mondhatom, mert már 2 üveg bor volt bennem. És az író, vagy írónak készülő ember ilyenkor ír.
Bizonyos felelősséget mégis vállalok a leírt szavakért, de azt tudod, hogy ennél fullasztóbbat is írtam már korábban.
Légy a kedvesem (‘Be My Baby’) – valahol szól a dal. Mi ott vagyunk. Mi itt együtt pedig nem leszünk, és én ezt el is fogadom.

Én már ott tartok, hogy nem biztos, hogy meg tudok gyógyulni, mert májproblémák sajnos jelentkeztek, de ha zenét, és valami tisztát adok át vele, akkor örvendhetek, hogy hajnali 2-ig írtam Neked.

De úgy döntöttem, hogy elmegyek, és megpróbálok meggyógyulni, ugyanis szeretnék.

Szóval, próbálkoztam itt, de próbálkozás marad, és már a váltakozóan nyugalmas/izgalmas csendem is átváltozott valami mássá. Hozzáférnek, és ott bántó szavak vannak. Ez zavar.

4 éve nem érintett nagyon ember, és egyszerűen ez már sok. Azt hittem, bírom, de nem bírom ki. Változtatni akarok rajta.
Nem a munka, nem a pozíció adta meg az örömöt. Nem… Ez itt egy menthetetlen, toxikus közeg, ahol a szerelemre idegméreg a válasz.

Te pedig egy virág vagy, kiemelkedsz, ragyogsz, de ahogy írtad, az a múlt, nem az én virágom többé, ha boldog vagy, ha nem.