A ‘Skatulya II.’ kijavította az első rész hibáit – míg a tavalyi dalcsokor különböző stílusokat dolgozott egy lemezre, és inkább tűnt kissé kaotikus kompilációnak, addig folytatása rátapintott a kísérleti ötletek, lebegő dal-formációk helyes rendezésére – még mindig nem tűnik nagyívű albumnak, de roppant-mód összeillenek a szösszenetek, és így a hosszú várakozási idő hű letéteményének bizonyul.
Az ‘Aziverzum’-mal ezzel ellentétben akadnak problémák. A szombati megjelenésének napján egy amolyan System of a Down-húzásnak gondoltam Azi-módra (két album egymásutánban); de amíg a ‘Mezmerize’/’Hypnotize’ kiegészíti egymást, addig itt az alkotó két ellentétes pontjára tapint. Nem tudom, hogy koncepció volt-e, de a különböző minőség szempontjából valószínűleg nem. Egyszerűen az egyik sikerült, a másik kevésbé.
Míg az október 17.-én, épp a MVM Dome-ot megtöltő Azahriah ‘Skatulya II.’ címmel megjelent korongja pont egyszerűségében nagyszerű – addig az ‘Aziverzum’ olyas-valamit próbál, amire még nem áll készen, de talán egy kissé elhitte. A különböző stílusok keresztezésének, váltakozásának és egybeolvasztásának egyedi megszólaltatója eddig egytől egyig kifogástalanul kóstolt bele eltérő kultúrák zenei világának becsatornázásába – szinte egyszer sem, vagy alig-alig hibázva. Ha kellett, önmaga írt improvizatív, ám mégis dalkeretek közé terelt szerzeményeket; vagy ha átütőre, koncerten érvényesülő darabokra volt szüksége, összeállt DESH-el és Young Fly-jal, a végeredmény pedig páratlan volt. Ugyan kritikus vagyok a Magyarországon alkotó szerzőkkel, de Azahriah világában én is alig-alig találtam hibát – talán csak az zavart, hogy némely számát hanyagul dobálta fel kislemezekre, és így esett meg az is, hogy eddigi legkiválóbb dala, a „ceremónia” a végtelenül szétesett tripq ep-re került fel. És ugyan sokan jobban elmerültek a személyesebb ‘Memento’ albumban, én leginkább ‘A ló túloldalán’ lemezt tartom eddigi album-szinten is kimagasló művének – ami utat nyitott ahhoz a megdöbbentő népszerűséghez, ami nagyon ritka a magyar zenei életben. Ahhoz azonban kellett egy szerzőpáros (DESH), és egy olyan produceri munka, ami önálló dalaiban csak helyenként lelhető fel – egyedüli tételei egyfajta hálószoba hangzást tükröznek, a jó értelemben – de néha sajnos a sallangot is megtartva.
Eme sallang pedig az ‘Aziverzum’ megjelenésen, bánatomra, uralja a játékidőt. Ha a ‘Skatulya II.’ után egy meglepetés-lemeznek fogom fel, akkor valamilyen szinten működik – de nekem végig B-oldalas hatást ér csak el; illetve kényszeresen akar összeollózni olyan stílusokat, ami újfent a ‘Skatulya’ első részének hibáit eleveníti fel. Az akadályok, amelyeket eddig egytől sikerrel vett, itt megdolgoztatják, és kihívások elé állítják a szerzőt. Kérdéses, hogy mettől vázlat, szösszenet, avagy kerek egész egy alkotói ötlet-halmaz – itt úgy gondolom, ezek a dalok félkészek, esetleg érdekességként állják meg a helyüket – nem csillan meg az a zseni, ami korábban épp figyelemre méltóvá tette Azahriah-t – hogy bármikor, bármely pillanatban történhet valami olyan húzás, ami új szintre emeli zenéjét.
Habár láthatólag termékeny – és folyamatosan az új utak feltérképezésére törekszik, ez nem mindig jár együtt kifogástalan minőséggel, ha a rendezésről van szó. Én a helyében nem hagynám a felejthetők között úszni-veszni a legcsillogóbb darabokat (lásd említett „ceremónia” mellett: „mariana.árok”, „3korty”).
Messze a legfontosabb jelenség hazai környezetben, és természetesen minden egyes új kiadványát várom. Ugyan örülnék, ha egyszer elkészülhetne a 2022-es album, ‘A ló túloldalán’ folytatása – vagy valami ahhoz hasonló, de egy hozzá hasonló zenész esetében sokkal fontosabb a saját zenei vízió átadása; ezt pedig én szem előtt fogom tartani.
Az pedig, hogy egy hétvége alatt képes volt kiadni két albumot egymás után – nem mondom, hogy meglep, ha róla van szó, de remélem, feljegyzi a hazai média – hiszen ha nem is egyformán jelenti ugyanazt a szintet mindenkinek – de karaktere, és elsősorban dalai a nagybetűs alkotás szellemiségét visszhangozzák – ami több, mint becsülendő – az itthoni mainstream-ben némileg egyedülálló.

Imre Zsindely,
2025. október 20.