Néha a legegyszerűbb dolgok mögött húzódnak meg a leggyönyörűbb világok, sőt, a minimalista hozzáállás tükrözheti a legmélyebb érzelmeket. Ez zenében érvényes az elektronikára, a pszichedelikára, de a rock-ra is, azon belül főleg a post-punk-ra. A punk mindig is közel állt hozzám, de már korábban is a különlegességeket kerestem, azok után a zenekarok iránt érdeklődtem, akik nem a hírnévre és népszerűségre vágytak, hanem zenéjükre, elsősorban lemezeikre fektették a hangsúlyt. Nálam mindig is fontosak voltak a dalok önmagukban, de az összhatás, egy album kompakt minősége, az általa kívánt utazás mindig első számú szempont volt.

A Suicide debüt-albumán tulajdonképpen nincsenek hagyományos értelemben vett dalok, az egész kompletten működik. A felszínen őrület uralkodik, elsőre pedig sokaknak sivárnak, üresnek és semmitmondónak hathat. Elfogadom az emberek véleményét, kimondottan élvezem, ahogyan megfosztják magukat a meglepetésektől, a valódi örömöktől, hogy egy olyan világban keresnek szeretetet, amely gyűlöli és átveri őket. A Suicide lemezét egyfajta szimbólumnak mondanám. Szimbolizálja az emberek tudatlanságát és közben gyönyört mutat, de úgy, hogy ezek az élőhalott lények ne vegyék észre azt és csak a mélységben mutathassa meg igazi önmagát. Az öngyilkosságról elnevezett együttes tulajdonképpen boldogsághoz próbál vezetni minket és első anyagán ez kifejezetten sikerül is, és igaz, hogy nem egyszerű zenei kinyilatkoztatásról van szó, mégis hatalmas érték rejtőzik a felszín alatt. Ha nem nyomna, nem fojtana el az emberek világa, hogyan próbálnál eljutni az örömökhöz? Hogyan? Ha szabad lehetnél…
Ha szabad lennél, nem másoknál akarnál megfelelni, hanem önmagadnak. Miért érdekel, ha mások öncélúsággal vádolnak, amikor te a saját utadat járod és jól érzed magad? A Suicide lemeze nem azt üzeni, hogy oltsd ki a fájdalmakkal együtt életedet, hanem épp ellenkezőleg, találd meg a lelki harmóniádat, a saját szabadságodat és boldogságodat.

Che. Bizarr, sötét, monoton hangok úszkálnak a mélyben, eléd vetítik benső világod bonyolult rengetegét. Nem ismered önmagadat. Ha ismernéd, nem félnél, egyenest haladnál az öröklétbe, a harmonikus halhatatlanságba, gyűlölet nélkül és tudnád, hogy az édes fájdalmakon keresztül vezet az út a Mennybe. Itt a lehetőség, át kell lépned a határvonalon. A démonokkal teli álmainkat a Suicide egy bizarr, idegen hangzásvilággal érzékelteti, ez az a gát, amit át kell ugranunk. Az atmoszféra csak először tűnik értelmezhetetlennek, az értékek mind ott húzódnak mögötte. Szenvedés vezet tehát el az Édenkertbe, mert csak akkor látjuk majd, mi is az életünk valódi értelme. Kínzó fájdalmak, sötét gyötrelmek később angyali mámorrá változnak, majd elfogadjuk az elmúlást, összeházasodunk vele, hogy a halál csókja évekkel később elrepítsen a virágokig, a tavaszi, vasárnapi kirügyezés mélyébe. Talán túlzásnak tűnik, de elérhető.

Szóval, ha az ember önmagára figyel, rájöhet, hogy az ehhez a zenéhez hasonló, kissé perverz, meghökkentő dolgok mögött rengeteg érzés rejtőzhet. Tulajdonképpen a mi jelenünkben nem meglepetés az ilyesmi: a valódi, rétegzett, igazi örömöket támadják, megpróbálják elrejteni, a cél pedig az emberi lélek lemészárlása, az érzéketlen robottá nevelés. Érezd magad is bűnösnek, miközben csodálatosabbnál csodálatosabb területekre jutsz el a valóra vált vágyak óceánjában. Gondold azt, hogy pokolra kerülsz ezért és térj vissza szürkeségbe, ezt akarják. A Suicide lemeze tehát lehetőséget nyújt: lépj túl a korlátokon, lásd a tiszta teremtés valóságát. Különleges élmény lesz számodra, ahogy felfedezed az eddig rejtett szépséget, pedig ez még csak az út legeleje. A lemez nem dob bele a közepébe, hagy időt, hogy aprólékosan kiismerj minden részletet, hogy egymagad eldönthesd, valóban akarod-e a megváltást. A zene annyira minimalista, hogy rajtad áll, mennyire merülsz el benne, hogy egyszer sem csal el, egyszer sem hazudtolja meg önmagát, csak és kizárólag egyvalamit helyez előtérbe: ez pedig a szellemi megvilágosodás.

A lemez jóval több annál, mint elsőre tűnik. A legmélyebb, legőszintébb érzelmeket rejti magában, elhatárolódva bárminemű hatásvadászattól. Nincs eléd téve tálcán a szépség, magadban kell felfedezned azt, de közben nem hagy egyedül, Veled együtt éli át a létezés egyszerre fájdalmas és örömteli gyönyörét. A csodák ott történnek, ahol a legkevesebben számítanak rá, és hogy ki az, aki valóban meg is érti az üzenetét, hogy valóban felfogja, miről is van szó, csak a benső szellemtől függ, múlttól és jelentől függetlenül, attól az önmagadtól, akit majd csak ezután ismersz meg.