A lemez átlagosan kezd, a közepén mutat valami újat, a legjobban pedig a vége tetszik. A legjobb dal rajta a harmadik Varúð. Egyébként bármely értékelést megértek a lemezzel kapcsolatban 2.0 és 4.5 között. Megértem azokat, akik gyengének értékelték, mert valóban el van kicsit tévedve az együttes, és ez nagyon sok hallgatónak üresnek és unalmasnak hathat. A harmadik dalon kívül nincs rajta fellángolás. Végig ugyanazt kapjuk, de mégsem. Valami különleges utazás ez, nem lehet úgy írni róla, mint a korábbi lemezeikről. Nincs meg az a megdöbbentő gyönyörűség, ami az Ágaetis byrjun-t jellemezte, és az a változatosság is hiányzik, ami a Med sud…-on megvolt. Teljesen érthető, hogy felháborodást vált ki több emberből, mert nem történik a lemezen semmi, egy bizonyos oldalról nézve. Nekem szép a lemez, élveztem, de hiányérzetem maradt, mert hiába a szépség, a nyugalom, több olyan kellett volna, mint a Varúð. Számomra a tiszta nyugalom, béke albuma lesz a Valtari, és érzem, több lettem tőle, de minőségileg elmarad a korábbi lemezeiktől, és biztos vagyok benne, hogy ez a korong meg fog maradni a háttérben. Szép, de következőleg több kell.

Szüksége van a Sigur Rós-nak egy fellángolásra, valami olyasmivel kell előállniuk, ami megérteti velünk, hogy márpedig szükség volt erre, hogy a Valtari egy megtisztító lelki utazás, mielőtt átlépünk a kapun. A következő lemez lesz a legfontosabb próbatétel a pályafutásukban, talán utolsó lehetőség, és nem lesz elég csupán egy jó anyagot írniuk, mert azt bármikor tudnak.