Tizenéves korom meghatározó lemezei közé tartozik eme elfeledett, 1988-ban megjelent AOR album. Ugyan ma már helyén kezelem, de még így is csodálatos pillanatokkal ajándékoz meg, és ma is csak annyit tudok felhozni ellene, hogy a második fele nem annyira színvonalas, mint az első. Magáért a stílusért sem rajongok, de az ismeretlenségből soha kitörni nem tudó zenekar nagyon jól vegyítette a különböző stílusjegyeket, receptjük mégis titokban marad. A hangulat a legfontosabb, valószínűleg ezt a szempontot helyezték előtérbe, amikor nekiláttak a munkának, a végeredmény pedig úgy gondolom, igencsak remek lett, megérdemelték volna, hogy többen is felfigyeljenek rájuk. Valószínűleg azért is maradtak az árnyékban, mert a kor belefáradt a sok egymást másoló együttes nyomulásába, erre a svéd előadóra pedig már senki nem figyelt. Jómagam a Massza (The Blob, 1988) c. színvonalas és hangulatos horrorfeldolgozás által ismertem meg őket, az abban szereplő Brave New Love c. tétel mindig fontos lesz nekem, az egyik legjobb hard rock dal, amit valaha hallottam. Az anyag első felébe egyébként elég nehéz lenne belekötni, szinte minden dal fontos. Kedvenceim közé tartozik a Go Easy, a Feel My Love és a Jaimie Remember. A hangulat végig megmarad a műsoridő alatt, ezért felejthetetlen, az azonban feltűnő, hogy a második félben már nem hallhatunk annyi izgalmas szerzeményt, bár a Dying by the Golden Rule és a záró Mirror azért mindenképp említést érdemel.

Hallgattatja magát az album, egy sajátos, szabad világba csalogat, energiát szabadít fel, nekem pedig a csapatom fénykorának emlékeit eleveníti fel, varázst kavar, hisz örömömben volt velem ez a debütalbum.

Egészében nézve ugyan nem tartozik a kihagyhatatlan lemezek közé, de nekem sokat jelent, hangulatfestése egyedülálló, a Brave New Love / Go Easy / Feel My Love hármast pedig mindenkinek külön ajánlom.