A Cradle of Filth már a demo korszakban is különbözött a kilencvenes évek eleji átlag death metal bandáktól, bár csak hangulatban. Egy csöppnyi sötét, gótikus ízt csempésztek zenéjükbe, debüt albumuk pedig már a black metal égisze alatt jelent meg 1994-ben.
A demo felvételek nem igazán érdemelnek említést, bár pár ígéretes ötletet azért fel lehet fedezni bennük, mégis, érdemes jelen cikkünk tárgyával kezdeni. A brit zenekart már a kezdetektől fogva divat volt utálni, „köszönhetően” a szélsőséges és csőlátású gondolkodásnak, mivel dalaik jóval befogadhatóbbak voltak még egy átlag zenehallgató számára is. A millennium után, a Damnation and a Day-től kezdődően valóban túlzásokba estek és egyre inkább a rossz ösvényen haladtak tovább, mára már önmaguk paródiájává is váltak, de nem lehet a korai anyagokat teljes egészében azonosítani ugyanezzel a jelenkori zenekarral, hisz volt idő, amikor igenis a zene volt a legfontosabb, nem pedig a külsőségek.

A The Principle of Evil Made Flesh c. első nagylemezük ugyan nem jelentős kiadvány, de hangulatteremtése egyedi, különleges, és akit vonz ez a fajta elvont, bizarr atmoszféra, annak szerezhet pozitív, emlékezetes pillanatokat.
Érződik, hogy szárnypróbálgatás még ez, a stílus is megkövetelné a hatásosabb megszólalást (még ha a hagyományos black metal ellen ez támadás is sokak szerint) a szimfonikus színesítés miatt és maguk a szerzemények sem tökéletesek, de a hangulat igencsak rendben van, ijesztő és borzongató, még ha nem is kell őket túlzottan komolyan venni ezen az anyagon. Több dal nem is inkább minősége, hanem csak kult-státusza miatt emlegetett, de az olyan darabok, mint a Black Goddess Rises vagy a kísérteties The Forest Whispers My Name mindenképp fontos állomást jelentenek és egyértelmű hivatkozási pontok, ha az indulásról beszélünk.
Elsőre feltűnik, hogy jelentős az átvezetők száma, talán túlságosan is, de megszokható, a lemez egészének képére azért hatással van. A már említett két szuper tételen kívül a Summer Dying Fast is igazán rendben van, csak nagyon kiáltanak a jobb minőség után (a Forest-et egyébként újra is dolgozták a fontos, következő lépést jelentő V Empire EP-n).

Habár elveket és alapokat ugyan nem állít fel itt a Cradle of Filth a címmel ellentétben, de sajátos a kép, a hangulat hasonlóan és ha még nem is lehet teljesen őszintén elveszni az anyagban, tartalma meghatározó, érdekes kiindulási pontot jelent, alapjaira pedig építkezni lehet. Ekkor még voltak eredményes ötleteik, folyamatosan fejlődtek, kitűnő hangulatteremtési eszközeiknek, valamint varázslatos, gótikus atmoszférájuknak köszönhetően pedig megalkották számomra minden idők egyik legtökéletesebb metal lemezét, a Dusk… and Her Embrace-t.
Ugyan hamar céltáblává váltak, amiért nem a megszokott útvonalon haladtak, de az őszinte munka meghozta később a gyümölcsét. Habár ma már ebből semmit nem lehet érezni, zenéjükből kiveszett a lélek is, ettől függetlenül a korai lemezeikben érdemes elmélyülni minden nyitott gondolkodású embernek.