Ezen a lemezen, mint magáról zenéről írni, szinte felesleges. A hangok itt egy festmény megalkotásához vezetnek és az is fontos, hogy nem szórakoztatásról van szó, valamint az is előfordulhat, hogy értetlenül maradsz, azonban egy biztos: mégsem üresen.
Nem látom magát a festményt sem igazából, úgy mondanám, a lelkembe merül. Nem tör ki, feszültséget is csak alig érzünk, elsőre úgy tűnik, semmit nem adott nekünk az album és hiába vagyunk mélyen, nem igazán látunk.
Ahhoz, hogy megértsük a Spirit of Eden-t, el kell felejtenünk minden más világot és késznek kell magunkat éreznünk arra, hogy egy friss, steril, szellőkönnyű, ám nehezen megnyíló álom részesévé váljunk, amely valahol él és ha időt adunk neki, kívül-belül megelevenül.
Személyes élmények színesítik a hangokba fulladó örömtáncot.

Szerelmem és a megismerkedésünk napjai jut legelőször eszembe. Varázslat, ragyogás és némi félelem önmagamtól. Ma is fel tudom idézni az Édenkertet, a szobrokat, érzem az illatokat, a mosolyokat. Az önemésztésből és a különböző kölcsönhatásoktól képes vagyok eljutni a boldogságba, a lelki megtisztulásig. Itt nem történetet látok kirajzolódni, hanem egy hattyút veszek észre, ahogy magában úszik a tavon, de ő is csak egy mellékszereplő, egy apró részlet, ami végül egésszé varázsolja a képet. Mert együtt van a természet, a szerelem és Isten, kézen fogva, üdvösség melódiáit dalolva, mert ez a célunk, az egyetlen óhajunk. Ne legyen többé teher a szeretet, hulljon le minden kőszikla, lélegezzünk mélyeket a tisztaságban és élvezzük önfeledten. Olyan ez a lemez, mint egy apró érintés, egy lágy ölelés több éves egyedüllét után. Segít az első lépésekben, amikor elindulsz életed helyes ösvényén.
Talán voltak kételyeim, de a végére már hinni fogok Benned, hisz rájöttem, a barátom vagy és felelősséget érzek irántad. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni. Most már egyek vagyunk, mégis ártatlanul és elmerülve az örök harmóniában.