Abban a korban élünk, amely tartalmazza, magában rejti az örök szépséget, a felszínén azonban végtelen romlás, elviselhetetlen frusztráció jellemzi. Azok az emberek, akik még hisznek isteni valójukban, nem tévedtek le a fény ösvényéről, a legnehezebb harcot vívják most meg… A társaikkal, a kilátástalanságban önmagukkal és azzal a természettel, amely oly’ csodálatos és gyönyörű. Miért nem ölel hát minket újra keblére, miért kell szenvednünk, hová tűnt a tiszta egyszerűség, az érzet, hogy folyamatosan az űrben lebegünk és minden oldalról csoda vesz körbe bennünket?

Az ember, aki gyengesége miatt saját elkerülhetetlen végzete felé tart, még kiélheti eltitkolt vágyait, az egészből szinte alig vesz észre valamit. Lelkünk eltávolodott a varázslatos természettől, az igazi szeretettől, a megváltást pedig minden egyes nap hiába várjuk, és későn vesszük észre, hogy mi magunk is megváltoztunk. Elméletileg ugyanazon a világon vagyunk, mégis, hova tűnt már a gyermekkori misztérium, hova tűntek a kalandok, a boldog percek. Merre lehetnek a nappalok, amikor a szeretet táncát jártuk, és merre járnak az éjszakák, amelyekben minden vágyunk kiteljesedhetett, még ha csupán álmok is voltak azok… Mégis, milyen gyönyörűek…
Mindenki másként élte meg, de az emlékeket magunkkal vittük.

A mai társadalom el akarja feledtetni veled a gyermekkort. Elhiteti veled, hogy akkor álomvilágban éltél, és hogy a mai, visszataszító világ az igazi valóság. Megpróbál erőszakosan beásni saját rendszerébe, hogy ne értsd meg soha a titkokat, hogy higgy az ürességben, eltörölje a céljaidat, szellemileg meggyilkoljon és feléd kerekedjen, majd arra utasít, hogy tedd Te is ugyanezt másokkal. A cél az elidegenítettség kialakítása, egy félholt társadalom, és úgy teszi mindezt, hogy közben a világegyetem, a csillagok gyermekei vagyunk, utolsó utunkon az édeni boldogságba, egyetlen lépésre attól, hogy eggyé válj az Alkotóval.
A művészet nem különlegesség, minden emberben ott él az alkotásra ösztönző vágy, a varázslatok és titkok üzenetekben való átadása, a kis, rejtett kapuk felfedezése, az örömben való teljesség elérése.
A mi életünknek jelenleg egyetlen igazán fontos feladata van: felfedezni, meglátni, hogy a számunkra a romlott jelenkor által megismertetett ürességben ott él a lélegző, madárénekkel csalogató, boldogságot árasztó mindenség… Az örökkévalóság.
A romlás színháza mindezt nem tudja eltüntetni, érinteni sem képes, csupán álruhában feltüntetni, megalázni, a felszínen siváron, szürkében felvonultatva.
Ez hát mai korunk legnagyobb drámája. Szorongva, gombóccal a torkunkban éljük mindennapjainkat, bezárva, megfosztva szárnyainktól, a megváltást pedig csak a borzasztó halál hozhatja el… Talán…
Kérlek, láss a sorok mögé, vedd észre, hogy nem vagy, és soha nem is leszel egyedül. Szeretve vagy!

Nem véletlenül írtam előbb az alkotásról. Mindenben, minden apró értékes dologban megtalálhatod igazi ön-valódat, mindenben visszatükröződik a teremtés, a halhatatlanság, ezáltal rátalálsz majd a viszonzott szerelemre.
A Radiohead „Kid A” c. lemeze egyfelől az értékekre világít rá, hasonlóan a Kraftwerk „Autobahn”-ján tapasztalt utazásra. Mégis, az album különlegességét az a félelmetes ábrázolásmód és hangulatkép adja, amely az elidegenített világot írja le és mutatja be nekünk. Számomra a zene jelenti az egyetlen kiutat a kilátástalanságból, albumokhoz kötöm életem legmeghatározóbb élményeit. Mindaz, ami ezekben a korongokban benne van, az örökkévalóságot szimbolizálják. Vannak olyan művek, amelyekben benne él elrejtve a megtisztuláshoz vezető út, és ez határozottan jellemző jelen írásom tárgyára.
Thom Yorke és csapata a ’90-es években szó szerint művészi szintre helyezte az alternatív rockzenét, az 1995-ös „The Bends”, valamint a két évvel későbbi „OK Computer” szerzeményei hibátlanok, a titkuk azonban az, hogy folyamatosan tovább tudtak lépni, új utakat taposva ki ezáltal az őket követő zenekaroknak. Utóbb említett album maga volt a zenei reveláció maga, hihetetlen tisztaságot sugárzott.
A három évvel később megjelenő „Kid A”-t már semmihez nem lehetett hasonlítani, de azt is félre kell tennünk, hogy itt zenei élményről van szó. Amihez itt a hangok vezetnek egyrészt nagyon távol van (mégis önmagunkban), ugyanakkor saját magunkat tesszük próbára azzal, hogy soha el nem haló lelkünket, szellemünket ismerjük meg isteni valójában, majd rádöbbenünk, hogy milyen is az a világ, amelyben élünk. Magányosak vagyunk, végtelenül boldogtalanok, lassan pedig már nem lesz mibe kapaszkodnunk. Az őszinte szeretetet dobjuk el magunktól újra és újra, óriási hegyek tűnnek fel, a természet ordít felénk, de mi semmit nem hallunk meg ebből. A folyamat végtelen, a káoszt mi szüljük újjá, miközben gyermeksírás tetőzi azt, de senki nem tudja még, hogy fordulóponthoz érkeztünk: egy új élet, mely a tiszta ártatlanságot jelképezi, visszavezethet bennünket az egyetlen járható útra.

A lemez első végighallgatásakor értetlenség fogad majd: magad is elveszel a rendszertelen káosz univerzumában. Ez az, ami kívül van, jelen korunk sötétsége zúdul ránk, kényelmetlenül érezzük magunkat. Később azonban rájövünk, hogy magát az igazságot volt olyan nehéz elfogadni, és aki tovább tud ezen lépni, az a csodálathoz jut majd el.
A „Kid A” egyedülálló mű a zenetörténelemben, borzongató érzés, amikor megérted, miről is van itt szó. Egyetlen lélek elvezet minket a tiszta boldogságba, keresztül a felszínen uralkodó, valamint háttérben vibráló és működő összeomláson. A szeretet ereje csúcsosodik ki, ez az egyetlen, ami megmenthet minket és összetarthat a végzet óráiban.
Oly sok mindenre vagy képes, segíts hát minket a teljességbe vezetni…

Hogyan tűnhetünk el teljesen és hogyan jelenhetünk meg máshol (ott, ahol lelkünk mélyén vágyunk, az angyalok között) úgy, hogy ebből senki, semmit ne vegyen észre? Reggeli harang szól, néhányan érezzük is a változást, az egész kép megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, de igaz. Mégis, mennyit kell még várnunk?
Könnyek hullanak, a felismerés pedig szíven üt majd: minden egyes pillanatban lehetőségünk van az édeni boldogságot a Földre varázsolni. A „Kid A” idegen lesz számodra, az első élmény ahhoz fogható, mintha egy csecsemőt tartanál a kezedben: csodálod, de ugyanakkor félsz is tőle, mert felelős vagy érte. Ha tovább folytatod utadat, kérlek, tölts minél több időt vele. Szeret téged, mutatni akar valamit. Tekintsd hát meg rajzait, ne ugorj át fölötte… Az a világ, amit ő visszaad a képein, az az igaz és őszinte, szeretetteljes világ. Az a hely, amely szerinted már rég halott és elveszett.
Teremts hát rendet a romlást szülő káosz közepén, ragyogj, és dalolj! Vezess minket kézen fogva a gyönyör szigetére.