„Játssz nekem, Old King Cole!” – szól tereken és dimenziókon túlról a felszólítás, mely a zenét csalogatja életre, hogy a dobozból a hangok által megidézésre kerüljön a szellem.

A misztikus, aranysárga délutánba kavargó történet szerint reménytelen szerelem születik Henry és Cynthia között, mely egyoldalú, beteljesületlen, és kizárólag a kisfiúban ég. A gyilkosság, melynek elkövetője maga a kislány, már rögtön szürrealizmusba csap át: krikettütővel csapja le rajongója fejét, ezt az eseményt ábrázolja az albumborító is. Nem tiszta azonban a kép, mintha játékbabák utolsó sikolyai borítanák a játékmezőt, Cynthia mosolya pedig egyszerre elégedett és félelmetes.
Később a lemezjátszón felszólal egy mágikus dal, a kisfiú pedig ezúton próbál közelebb kerülni újra szerelméhez, ugyancsak bukásra ítélten: a lélek, kilépve a hangok óceánjából, vészesen gyorsan öregedni kezd, majd miközben öregemberként érintésért, ölelésért könyörög, egy nővér segítségével a lány széttöri a zenedobozt.

Habár minden lemezt próbálok önállóan kezelni, nem kimondottan az adott előadó pályájához viszonyítva, hallgathatatlan tény, hogy a Genesis örök-érvényűsége a Nursery Cryme letételével kezdődött, azon belül pedig a misztikusan építkező nyitódal, a ‘The Musical Box’ jelentette szellemük és üzenetük megérését. Az említett tétel ugyanis egymagában határozza meg a dal miatt alapkőnek számító lemezt, mágikusan átszövi, minden mélységesen ható pillanata ide vezethető, utaltatható vissza.
Van egy kihagyhatatlan koncertfelvétel talán a Selling England by the Pound időkből – a zenekar előadása közben lassan, izgalmasan rakódik ki a lemezfront, akár egy puzzle, pontosan a sötét billentyűjátéknál mosolyog ránk Cynthia, nagyon hitelesen megfogva a szerzemény szépségét, valamint ijesztő, időben nem behatárolható rejtélyeit.
Eme titkok azonban egy meseszerű birodalomba költöztettek át, egy tündér-elbeszélésbe, ahol érzelmek kavalkádja terül el a palettán, de mind az összetartozás, mind az iszonyat nem válik ki romantikus jellegéből, ruhájából… (ezáltal pedig fájdalmasabban is hat, gondoljunk csak Walt Disney-re.)

A Nursery Cryme attól függetlenül, hogy valójában egyetlen dal varázsa köré épül, még okoz érdekes momentumokat, habár a ‘Musical Box’ zsenijéhez igazán egyik sem fogható. Mégis, az alapozott borzongató, majdan halhatatlan virágérzés átöleli és ringatja.
Az albumon megelevenedik Harold meséje is, aki egy étterem tulajdonos, és öngyilkosságot akar elkövetni kiábrándultsága miatt. A dalszöveg a címszereplő és a tömeg párbeszédére épül. Fontos állomás, de a kezdő epikus jelleget a ‘The Fountain of Salmacis’, valamint a ‘The Return of the Giant Hogweed’ hozza vissza. Úgy érzem ezekben a tételekben, hogy ugyan mesteri az ábrázolás, de a szövegek és a történések bemutatása néhol felülíródnak, előtérbe kerülnek. Egyensúlyba igazán két lemezzel később értek, de a harmadik lemez önmagában így is tud érvényesülni: a varázslatos mesék adják lelkét, a táncoltató fények megmaradnak, a korong forogni kezd a lemezjátszóban, harmóniát sugározva.
Az említett Salmacis-kútban megfürödve hermafroditák titkaiba feledkezhetünk: mind a virágot, mind a teremtményt leírva hosszú hullámok alá bújunk, Hogweed története pedig egy óriás regéje, akiben hatalmas a bosszúvágy, és elégtételt akar venni sérelmei miatt; ezáltal pedig városa ellen fordul.
Az album hatásosan víziónál a zenedoboz történetét követően is, és bár a különálló tételek nem függenek össze (mesés-álomvilágos jellegüket kivéve), a nyitó dal érezhetően nő mind fölé – olyannyira, hogy általa lélegzik-énekel a festmény; Cynthia érinthetetlensége mellett Henry tragédiája lengi körbe kisvárosok, erdők, elrejtett ereklyék bekeretezett rajzait.

Tereken és dimenziókon át… Anglia csodálatához, hidegségéhez, mégis maradandó emlékeihez, komor hangvételéhez a bűnügy kitűnően passzol: Cynthia mögött ott szalad keréken a nővér, kettejük tekintete, ábrázolása a gonoszság és átszellemültség kavarja, a gyermekek pedig, ártatlanság, beteljesületlen álmok formái mind a földön hevernek, megcsonkított, bukott állapotban. Hidegség szörnyű győzelme a naiv angyaliság felett, gyönyörű királyi képbe sűrítve – a késő délutáni játékot távolról környékezi meg az Ördög.
A szerelem pedig még élénkebben bimbózik – ha másképp nem, a Mennyország egy zenedobozban élhet tovább; megidézhető a padláson, aranyfényben.
Összetartozás, mi ily’ reménytelen…
A Genesis folyamatos, véget-érhetetlen sóvárgásunkról írt mesekönyvbe illő rémtörténetet, ami a vágyakozásból fonódik, és amely ott leng a Nursery Cryme középpontjában.