Az album dalai:

‘Csillagkohó’
‘Neath Waters (Minden vízbe mártott test)’
‘Bolygó, bolyongó’
‘Kék ég karaván’
‘Héja-nász az avaron’
‘Zápor’
‘Az Ősanya szól ivadékaihoz’
‘Varjak fekszenek’

 Vegyes, de inkább elhanyagolható minőségű szárnypróbálgatások után a Tűnő idő tárlat nem logikus lépés, mert bár a Microcosmos teljes értékű műnek fogható fel, túlságosan sokat másol a hatásoktól.

Ez az a lemez, amitől kezdve érdemes foglalkozni Kátai Tamás project-jével, de meglepő, amit átad; számomra Magyarország legkiválóbb avant-garde metál formációjává emelkedett, mert pontosan bele tudta itatni hazánk szépségét innentől kezdve a lemezekbe, ráadásul gyermeki szemmel üzenve, amikor még elvarázsoltak a hangok, a színek, az élmények, melyek transzcendensek voltak utólag a legmélyebb formában, persze akkor még ezt vettük természetesnek.
A Tűnő idő tárlat-nak már ez adja szellemét – a kutatás, miközben körülvesz a biztonságérzet, de az ismeretlenre is felhívja a figyelmet, a természet erőire. Ámbár a leírtak a Róka hasa rádiót jellemzik minden oldalról, és válik így az előadó meghatározó albumává, jelen cikkünk tárgya hordozza a kozmosz erejét, a gyökereket, a hivatkozási pontot, az átformálóét – a következő lemezen ezért fontos, hogy az élőlényekre vetítve mutatja meg ugyanezt. Hiszen élményként emlék, gyermekkori álmokból táplálkozunk, abból nőttünk ki, de a felettünk uralkodó érinthetetlen, nincsenek emlékei, időtlen, múlt nélküli létező. Az album pedig, bár nagyra vállalkozik (az avant-garde a kísérleti motívumokra és lehetőségekre épít, olykor megmagyarázhatatlan, az érzés, a szellemi középpont hangsúlyos), kitűnően, áthatóan közvetíti ezt, mert habár a kinyilatkozás és a mögöttes művész nélkül nem működik, de az Alkotó Közvetítő, alárendelten hullámzik az erővel – a mindennel, a semmiséggel.
Fontosságát jelzi, hogy a legkiemelkedőbb hazai albumok között jegyezzük az elmúlt évtizedben, és ettől függetlenül a black metal mesterműve, melynek hatása azóta megalapozza a későbbi Thy Catafalque lemezek irányvonalát. Ha kiforrottság alapján választanék, a Rengetegre, ha magnum opus-t kérdeznél, a Róka hasa rádió-ra esne a választásom, azonban ha a szellem, a művész, valamint annak találkozása az eredendővel, és ezáltal a Thy Catafalque igaz benső, határtalan világa után kutatsz, a Tűnő idő tárlat-on élheted át azt minden tisztaságában. A fejlődő mag elültetett… és kavarog.

Áramlat.

A semmiség fáradhatatlan keserűségbe hatol minduntalan. Lázong, egyenletek alapján menetel, érzésekbe marja az ismeretlent. A Tűnő idő tárlat szerkezete példát jelent azóta is, tematikailag azonban nem a közvetlen anyagit, hanem a felette elterülőt célozza, szavak nélkül is a kozmoszt.
Hideg és taszító olykor, ám táncot láttat az égitestek között, ezért a Darkspace-szel ellentétben élet lélegzik mélyében. A kísérleti hanghullámok pontosan illeszkednek a változtathatatlanba, a kibontakozóba. Szellemét, tartalmát az első két monstrum, a ‘Csillagkohó’, valamint az áradó ‘Neath Waters (Minden vízbe mártott test)’ jelenti. Mindaz, ami a fájó űr sikoltását élő alakzatba üvölti; nincs megérkezés. Majdan egyre közelebb és közelebb kerülünk az anyagihoz, a színekhez, a kavalkádhoz, a Thy Catafalque harmadik, és egyben első önálló ötleteket és világot rejtő alkotása azonban emlékmentes, ámbár az időről szól:
A vergődőhöz, ki lelkében átkozza teremtmény létezését, valamint a beletörődőhöz, mely elrendeltségében hisz. Kevesebbnek hathat a határolt – a hangulat mind a katarzisszerű nyitódalból és a második magszerű lüktetéséből szárnyal, hasonlítható tehát egy ambient mű felépítéséhez, hisz a meghatározó “nagytémát” kiegészítenek kisebb képek. Illusztratív a ‘Zápor’, legközérthetőbb dalolásában, majd visszhangozza az album merev érinthetetlenségét a ‘Héja-nász az avaron’, hogy formákba, alakzatokba rajzolhassa az utazás ártatlanságát, megmutatva azt bolygók bolyongásában egyaránt.
Valahol a kegyetlen léthelyzeteket egyensúlyoz némi pillanatnyi fellélegzés, ám a zavar átláthatatlan marad. Hogy a Róka hasa rádió közel hozta az embert és gyermekkort, túl a Gire éles természetviharán, már ezen az állomáson is árnyakban érzékelhető. A születés mégis ismeretlenbe taszít időn kívül – együttállásoktól távol vagyunk, miattuk éled tudatunk, kutatjuk eredetünket; benső tudatunk eredendőjét. A csermely óceánba növése elkerülhetetlen találkozás: a magnószalagról felszólalhatnak az emlékek matematika és fizika órákról, vagy könnyebben csak egy szabad, kellemes délutánról a hátsó udvaron; a fenti élettelenségnek jelentéktelen és nélkülözhetetlen mindez egyszerre: elviszi hangodat az üresség, a szavak azonban elvesztik jelentésüket – üstökösök hoznak könnyeket a szemedbe, hogy kiáradhass, nem egyértelmű válaszként.
Az élő természet felett semlegesen halott a látkép: szabályszerűek a mozgások örökké, hatást gyakorolnak, feléjük vezet a tudásra szomjazás – üresség mégis csontig hatoló, mit fellelhetsz.
Sikoly és sóhaj itt kültéren vánszorog – nem a hang, miből lettél. A hang és csend, ami totálba állítja megörökítőjét. Félelem, miként megtanulod kezelni az iszonyatot.
Forgás tehát és keresés, kutatás. Aláfestésként a lelked nem kísérő csupán – Szereplő. Megszerzés és birtoklás mind, elhanyagolható.