A The Partial album hét fejezetre osztódik (Movements I-VII), melynek elemzését folyamatosan bővítem.

The Partial’s Movement #I: Asceticism
(Önsanyargatás)

Movement-I, A0:
‘-1’: A rejtett IV. (Movement #Infinite) c. fekete lyukat szimbolizáló kompozíció zárja a lemezt egy választható ösvényen. Az utolsó hangok visszavezetnek az ugyancsak választható ‘-1’-hez, mely így titkon keretbe foglalja az utazást.
Magát a darabot nézve egy igen misztikus, minimál térben lebegünk, még a grandiózus nyitány előtt járunk, de nem közvetlenül, inkább egy dimenziókapu elválasztásával.
A séta, melynek hangjai felsejlenek, valószínűsíthető, hogy a történet végét jelképezi, nem pedig a kiindulópontot. Beúszik az összhatásba a Bark Psychosis ‘Rose’ c. dala, titokzatossággal játszadozva, majd egy közeli-távoli szobát látunk, ahol két szerelmes fonódik össze. A zene hangulata arról árulkodik, hogy ez egy aranyozott pillanat lehetett, de az összetartozók azóta elveszthették egymást.
Mire kikecmerengünk ebből a fátyolos, kérdéseket felvető hangfolyamból, a lemez kezdetét veszi.

Movement-I, A1:
‘(…)’: A ceremónia valódi nyitánya a kollázsok elkészülésének végéhez érve született meg. Úgy gondoltam, ha már átláthatóvá válik a koncepció felépítése, nagyobb hatás érhető el egy megfelelő intro használatával. Bár maradunk a minimalista felületen, ami az előzményben visszafogott volt, itt nagyságosba fordul. Mintha angyalok zenélnének és áriáznának át a magasztosból, mégsem érezzük szentimentálisnak – inkább fájdalmában is szépnek.
Számomra mindig megterhelést jelent az első lépés, mert mintha azt a szerelmet ábrázolná halhatatlannak, ami elveszett – a történet törzse pedig ezt is mutatja majd be. Milyen lehetett lebegni az Éden-közeli állapotban és milyen volt kiszakadni belőle.

Movement-I, A2:
‘Sycamore Trees’ (Szikomorfák): Valamilyen formában szerepeltetni akartam ezt a kísérteties szépségű dalt a lemezen, mely a Twin Peaks sorozatban nyit meg egyfajta átjárót a Black Lodge-ba. A rétegzett felvezetést követően (-1, (…)) az első önálló tétel, mely csodálatosan világítja meg vörösben a színpadot, így válik ékes nyitánnyá az első merülés előtt.

Movement-I, B:
‘…And Then We Met After All Those Blindness (Theme #1)’ (És miután találkoztunk mindannyi elvakítást követően): Ha van két támpont a Partial albumon, ha a terjeszkedő tételeket nézzük, akkor csak a Theme1 és Theme3-ról beszélhetünk. Nem a sötétségre épülnek, inkább a könnyedebb, éteri közegre. Maga a történet nem könnyű, témája mély, de Steve Roach ‘Structures from Silence’ lemezének tételei tökéletesen érvényesülnek a felosztó nagy darabokban.
Egyértelműen a első movement gerincét képezi, egy amolyan átszellemült fohász – reménykedés, hogy az árnyakból vezethetnek ki lépcsők…
Az első tétel a Steve Roach trilógiából egy szép kapcsolat szellemét varázsolja vissza a jelen viszontagságaiban. Önálló módon is érvényesülhet a Theme trilógia részeként.

Movement-I, C1:
‘All the Beautiful Mornings in Asceticism (Part #1)’ (Minden gyönyörű reggel önsanyargatásban, 1. rész): Nem tekinthetjük soundscapeknek az All the… sorozatot, hanem egyfajta monológoknak számítanak. Duplán fedezhetünk fel az alkotásban keretes szerkezetet, hiszen a ‘-1’- ‘IV’ ellenpárokat szimbolizálja az All the Beautiful Mornings / All the Tortured Evenings kettős fejezet is. Az ezeket tartalmazó gondolatok adják a leghitelesebb képet a 2016 őszi egyedüllétről.
Jelen első részünk a 2001: Űrodüsszeia hangjaival borzongató légkört kreál, és mindeközben bőrünkön érezzük a teljes elszigeteltség fájdalmait, majd olykor különleges, leírhatatlan nyugalmát.

Movement-I, C2:
‘All the Beautiful Mornings in Asceticism (Part #2)’ (Minden gyönyörű reggel önsanyargatásban, 2. rész): A második rész valamennyivel előrehaladóbb, a Tágra zárt szemek betétek miatt titokzatos, a monológ miatt pedig még elszigeteltebb, mint az előd. Egészen a Swans ‘Soundtrack for the Blind’ lemezének bevezetőjéig a köd mögött vagyunk.
Előbb említett mestermű hatalmas befolyással volt a munkamódszerre, hiszen az éterben kalandozáskor minden elveszett szó fontos lehet, de ugyanakkor szürke is maradhat olykor; kapukat csak átszellemült pillanatokban nyithat.

The Partial’s Movement #II: If Those Sounds Strikes from the Sky
(Ha azon hangok lesújtanának)

Movement II-A1:
‘Your Glorious Mind! (Finally, Peace)’ (A Te csodálatos képzeleted! (Végül, nyugalom): Először a 5. fejezetben tett pontot a történet végére a szerkesztési folyamat során, mily’ egyedi, hogy képes nyitni is azt. A már végtelenbe kalauzoló bevezetés után egy lágy, de változásokat előrevetítő dalrészletet kapunk a második felvonás nyitányaként, mely a tavaszi madárénekkel biztosítja a megérkezett, helyes(?) útirányt.

Movement II-A2:
‘Building Steam with a Grain of Salt’ (Folyamképzés): A Partial-on növekedett először minden a ma megszokott formátumokba, és ez akkor azon is látszott, hogy több oldalról is meg lehetett nyitni a lemezt. Míg a kerettörténetért az All the Beautiful / All the Tortured részek felelnek, valamint a nagyívűbb témák (Theme 1-3) meghatároznak 1-1 movement-et, addig a hangulati bevezetést a Building Steam… szolgáltatja, ahol már megbújnak rejtett üzenetek és foszlányok. Tulajdonképpen nem csak soundscapek, hanem elektronikus darabok is felosszák a tartalmat – jelen mély tónusú bevezető párja a félidőnél elhangzó ‘Casettes from the Upstair’ (mov#4), majd az elköszönést jelentő, átformáló ‘Ismael’ (mov#6).

Movement II-B:
‘If Those Sounds Strikes from the Sky’ (Ha azon hangok lesújtanának): Az egész történet leghosszabb tétele magabiztosan tornyosul minden fölé. Mint ahogy a kis elektronikus átvezetők, úgy grandiózus tételből is három megkerülhetetlen van, jelen tárgyunk pedig már előre megteremti a vészjósló hangulatot. William Basinski lassan hömpölygő hangfolyama (melyet a 2001-es terrortámadás napján rögzített az általa látott füstfelhő hatására New York-ban) beborít mindent, mi útjába kerül, majd rátelepszik a hallgató lelkére. Elsőre nem tűnik veszélyesnek, de azzal, hogy mindig önmagába fordul vissza, végtelenítetté válik és fullasztó légkört teremt.
Itt dolgoztunk először úgy, hogy az alaptémát jelentő bizonyos palettára dobáltunk fel beszűrődő, szivárgó részleteket. Később a Grandeur záró galaxisában csúcsosodott ki ez a szerkezeti összetétel.
Jelen tárgyunk a mennyei tételekhez képest visszafogott ugyan, de épp így vezet be bennünket egy borzasztóan végeláthatatlan labirintusba, ahol sorsunk tetteink szerint alakul. Jutalmunk lehet az Éden vagy az örök névtelenség egyaránt.
Ha kulcspillanatokra kellene mutatni, hogy mely tételek vezettek az RPG albumformátum megszületéséhez (melynek legnagyobb ékessége a Vogue lesz), akkor a Marriage-féle ‘I Want to Celebrate (Engagement)’ és az Partial harmadik felvonásán megtalálható, elsőként készült soundscape, a ‘Syndrome of the Warmth Month’ mellett mindenképp a már fekete lyukakat szimbolizáló ‘If Those…’-t kell megemlíteni, mely építkezés a zárásban fellelhető ‘Foundations That Lasted the Ages’-en érte el a maga apexét.

Az egyik Partial-darabban a szerző említi, hogy lemeze az eső hangjaival kezdődik majd. Ez olyasformán igaz csak, ha a jelen tételünket vesszük az első igazi állomásnak, amely valahol valóságos. A hangok, melyek lesújthatnak, le is sújtanak végül, és itt válunk a történet egészévé. Az első movement ilyen értelemben a világegyetemi elveszettség téziseit jelenti, az első megpróbáltatás pedig eme epikus alkotás. Ironikus módon a zárás hamarabb elkészült, ezért a megfelelő opening-et annak alapján lehetett egészében átlátni. Attól függetlenül, hogy a lemez elején vagyunk, a későbbi ‘Neuköln’ és a ‘Never Find Your Dead Body!’, valamint a megtévesztő, zavaros ‘Cacophony’ mellett a legsötétebb tétel a kiadványon, sőt talán a legnyomasztóbb, már csak időtartama miatt is.
Az alkotó számára a hangfolyamok a már említett ‘Syndromes…’ gondolatokkal kezdődtek, azonban a hallgatót nem az éterrel ismertetjük meg először, hanem a kilátástalansággal és iszonyattal, amit egy mély szerelem elvesztésekor hirtelen érzünk.

Később a saját farkába harapó kígyó mintáját alapul véve tételünket nem az eredetileg tervezett ‘There’s a Tension Behind the Air…’ / ‘Lotus Flower Blooming to Sober Infinite’ páros zárja, hanem a munkafolyamatot csúcsosító ‘When the Rain Remains Silent’ / ‘These Are My Last Words’ kettős. Ámbár ide csak egy titkos ajtó vezethet el, ez pedig azt jelenti, túl kell jutnunk a köztes mozgalmakon.

Megjegyzés: E grand tételben elhangzó ‘Speaking in Tongues’ beúszása aranymomentumot jelöl (a kompozíciók egyedi pillanata, amikor a Tágra zárt szemek c. filmben elhangzó Nicole Kidman monológ hatásos perceiben felsejlő Arcade Fire dal vízválasztót jelent), felvétele 2013-ban készült a ‘The Passing’ sessions-t követően. Iskolapéldája a megütközésnek, amikor szerelmünkkel kapcsolatban először érzünk megingást, bizonytalanságot, ám valahol, a szenvedés gyökereiben felszabaduló erőt és energiát is.