Ahogy az ősz szelleme átjár, visszavágyom középkori időkbe. Mécsest gyújtok és füstölőt égetek – ablakaimon köszön be az átformáló évszak mögöttese.
Amint a szeánszra felkészülök, egyre inkább érzem, ahogy megelevenedik a természet. Elköszönésében ez különös, mégis felfedezhetővé válik.
Onnan, ahová a lelkem vágyakozik, évszázadok választanak el… de nem úgy a szertartás időszakában, ahol az eszmei tér nem ismer múlandóságot, csakis maradandót.
Ilyenek nekem az őszi hónapok is, ahogy egyre inkább elmélyedem bennük – novemberre pedig már a sárgásbarna takaró is megfakul, testem pedig az avarba hull – egyetlen, amit áthozok, az időtlenségből származó ősi kép.
Szóljon hát öt lemez az évszakhoz, melyben hangokba rejtve feltárulkozik az egység, a matéria számára a változás periódusa, míg a lényeginek az érvényesség…
I) LOVE SPIRALS DOWNWARDS: Idylls (1992) (szeptemberi hónaphoz)
Az ember olyan természetfelettijéhez mutató zenei szövevénye, amely minden utazás alkalmával addig felfedezetlen területet képez vissza a tükörben; mind oly homályos és mind oly’ megfejthetetlen. Egyetlen átütő és azonnal ható jellegzetessége maga a szépség. A gyönyör nyelvén kommunikál, de nem bódító, hanem légkönnyű, felemelkedett módon… Hártyái, rétegei áthatolhatatlanok. Ha fizikai megnyilvánulót kellene keresnem párjaként, csak a csillagködökhöz hasonlíthatnám.
Az igazság az, hogy minden évszakban ugyanúgy és megmásíthatatlanul hat, mivel benső lényege változatlan és örökkévaló. Egyedül a hallgató, az átélő változik, aki saját maga megismerése felé vezető útján fedez fel egy-egy különböző, eltérő részletet, amit egyben nincs alkalma látni. Az Idylls érvénye, hogy a törött üvegdarabkákat összeilleszti; a vázlatokból és foszlányokból teljességet alkot. Az ősz eszméihez úgy kapcsolódik, hogy ez az évszak az, amikor az ember leginkább kozmogóniai énjével kommunikál. A lemez így nem egyszerű háttérzenének hat, hanem az aktuális hetekben hallgatva gyógyító erejű és olyan virágot szimbolizál, amely soha nem hervadhat el. Innen a kötődés.
A létezés nehézségei itt másodlagossá válnak, de úgy, hogy nem teszi félre azokat, csak más oldalról tekint rájuk. Hasonlót ugyan találnánk a new age vagy az ambient könyvtáraiban, de ugyanolyat, mint az Idylls, egyet sem. A Cocteau Twins vagy a This Mortal Coil átformáló szépségével ugyan kommunikál, de önálló, légkönnyű és tiszta világának átélése egyenesen vallásos élmény. Simogasd vele a lelked, jelen évszakban leginkább.
https://www.youtube.com/watch?v=aFzxU1cA9ok&ab_channel=LoveSpiralsDownwards
II) PAUL SIMON: Paul Simon (1972) (szeptemberi vagy októberi hónapokhoz)
A mindennapi élet lemeze. Hogy mégis miért ajánlom az ősz egyre hidegebb, átszellemültebb napjaira? Mert semmihez nem hasonlíthatóan követi végig a nyugalom pillanatait életképekben, és teszi ezt kerek egészre megírt, mégis visszafogott darabokban, amelyek úgy érik el a lelki katarzist, hogy alapjában nem is keresik azt erőszakosan ezek az apró, de csodálatos szerzői dalok.
A Simon & Garfunkel lírai előadásmódját Paul Simon egyedi módon gondolta tovább, és úgy írt még mélyebbre ható, az elmúlásban is maradandó szerzeményeket, hogy koncepcióban is az eredeti, nagy hatású duó felé nő.
Albumsorozatában a folk íz ugyan folyamatosan megmarad, de észrevehetően változó megközelítéssel dolgozik, újabb és újabb arcát fedve fel eme csodálatos dalszerzőnek.
A későbbi Graceland-en világzenei motívumokat is használva megalkotta karrerje középpontba sűrűsödő csúcsteljesítményét, ami Peter Gabriel ‘So’ c. lemeze mellett valóban bármely zenei stílus kedvelőjének kihagyhatatlan. Azonban az említett duó felolszlása utáni, azonos című Paul Simon szólólemez az, amely individuális benső térbe mutat; ez a rövid korong az, melynek elengedő, olykor háttérbe húzódó, festői képekkel játszó hangulatai varázsolni tudnak. Sóhajai, suttogásai, lágy dallamai és fennkölt szépsége egyedi és különleges, megismételhetetlen szerzői vénát mutat.
Az album ideális hónapja szeptember vége, de még inkább október. A hulló, sárga falevelek monumentalitásába ér, de nem siratóéneken szól az őszhöz: könnyedén, fenségesen és végtelenül bensőségesen, élettel telve búcsúzik az aranybarna színek sokaságában.
https://www.youtube.com/watch?v=ZrmQQbZWvNE&ab_channel=PaulSimon-Topic
III) GENESIS: Selling England by the Pound (1972) (októberi hónaphoz)
Nincs kezdő akkord, nincs zenei paletta sem az első pár másodpercben, csak Peter Gabriel énekel úgy, mintha misztikus, rejtelmes gyermekdalt adna elő. Az érzés az egyetlen, ami már ekkor kiárad a lemezből: teátrális és grandiózus ugyan, de úgy, hogy egy pillanatra sem ragad önmaga fényében, hanem egy örökkön elfeledett, mégis eleven, varázslatos, borzongatóan szép mesevilágot tár fel – így szolgáltatva nyitányt egy oly’ gazdag zenei virágoskertnek, mely dallamaival, billentyűivel és illúzióteremtésével magához öleli a felfedező lelkét. A pontos hónap? Október.
Leveleit elhullajtó, mégis élénk, emlékeket csokorba gyűjtő, majd szerteágazóan szétszóró középső őszi hónap, ahol díszbe öltözött, makulátlan létezők földi életkoruktól függetlenül, kozmoszi időben és térben találkoznak: halott az élővel, idős a gyermekkel, a régmúlt mesekönyvének számtalan lapján át, olyan ékesítő elemek táncában, ahol ragyogtat a kreativitás és létrehozás öröme.
A képet, melyet a Genesis zenekar ezen az albumon elénk fest, soha nem feledi az a hallgató, akit egyszer is szíven ütött eme sokrétű alkotás, e progresszív esszencia halhatatlansága:
Kastélyok udvarai rajzolódnak ki egy késői napszakban; vándorok tesznek véget nem érő sétát az ezer színben úszó, egykoron burjánzó, de univerzális szépséget is magába rejtő erdőkben. A szerelem, az összefonódás ereje kézzelfogható, egyben uralkodik az atmoszféra légterében; a bódulat és mámor pedig ájultan emelkedett.
Zene az ősi szellem hangján még nem szólalt meg így történetbe illően, ily’ tökéletességben, örök kalandozást tárva így az utazónak, de az ezüst kulcsot centrálisan magába zárva, hogy időtlen élménnyé válhassék minden alkalomkor, ha reá lelünk.
https://www.youtube.com/watch?v=r0Spl1cOf-o&ab_channel=Amit
IV) NICK DRAKE: Five Leaves Left (1969) (októberi vagy novemberi hónapokhoz)
Nick Drake lágyan sír és szomorúsága univerzálison túlra mutat. A rövid életében súlyos depresszióval küzdő dalszerző közvetlen kapcsolatban áll az avarba hulló, titokzatos évszakkal. Szinte mindhárom lemezét megemlíthetném és elemezhetném ebben a kontextusban, hiszen a Pink Moon rövid játékideje úgy hat, akár egy csésze forró tea november szürkeségében.
Valami elemi, minduntalan létező bölcsesség hatja át halk, lágy, szerzői dalait, amelyek különálló költeményekként is hasonló harmóniába invitálnak.
Nick Drake örökérvényűségét végtelenül fejtegethetnénk: hogyan merít a fájdalmakból, az idő múlásából, mentális betegségéből úgy, hogy a végső, felvett dalain nem öncélúan érződik a mélabú és kilátástalanság, hanem inkább melankóliába ivódik, megtartva ugyanakkor az otthon melegét is, a biztonságot és nyugalmat.
Bemutatkozó albuma, a Five Leaves Left egyben amellett, hogy csodálatos és határtalan módon beszél az időről, őszteremtő is, a definitív őszi kiadvány. Ha az univerzum egy elképzelt szeletében minden egyes nap nyárra ébrednénk és állandóságra, eme dalcsokor hallatán újra elindulna a változás szele, hangsúlyozva azt, hogy a szomorúság épp úgy hívogat örömkönnyeket szemeinkbe, mint a mennyei boldogság.
A közvetítő csatorna, az alkotó általában a szenvedő is maga. Ő az, aki felismerte, hogy az érzelmi viharok, a viszontagságok nélkül nem úgy szólalnak fel a hangszerek, nem olyan érlelt a hang; sírása nélkül nem formálhatja át a hallgatót, közelebb hozva a természethez.
Az otthon, a kandalló tüze, az élet apró ünnepélye a lemez, a rég elköszönt átutazó tollából, a nehézségek okán, harmatkönnyeden.
https://www.youtube.com/watch?v=G8SmkwS82u4&ab_channel=NickDrake-Topic
V) ELECTRIC WIZARD: Dopethrone (2000) (novemberi hónaphoz)
Egy eddigiektől igen eltérő stílusú lemezzel zárnám őszi album-bemutatómat, melyben ugyanakkor úgy él a világegyetem sötétségének és felkutathatatlan mélységének ősi eredete és története, ami egészen kivételes, teljesen elkülönőlő beavatást biztosít az ősz egyre komorabb heteihez érve, mely így novemberre éri el dermesztő, katartikus tetőpontját.
A festői szépségű évszakot az előbb felsorolt művek lírai hangulatban tárták elénk, így leginkább a változást hozó szeptemberhez és az aranybarnába boruló októberhez kötném őket. Az Electric Wizard ‘Dopethrone’ c. mesterműve azonban nem kizárólag november zord hidegségét rejti magába: hordozza mindazokat az elszórt titkokat, amelyek az élénkebb színek idején, hosszadalmas kalandozás alkalmával fedezhetőek fel a természetben, de olyan rituálét hajt végre, ami egyszerre megnehezíti, de egyetemessé is teszi a találkozást.
Az ördög a bekebelező, ellepő sötétségben, drogok hatása alatt és erre inspirálva, fenyegetően jelenik meg a borítón, tudatva ezzel, hogy a mögöttesben, a felfedezetlenben, a titkok megfejtésének soraiban rejtőzik végérvényesen, akárcsak az isteni ihlető.
A hallgatóra van bízva, hogy egyedül, a főzetet és varázsitalokat magához véve, különböző eszközök és tudás birtokában miből mely mértékben használ fel: ezáltal pedig minél inkább a magasztosságot és gyönyört kutatja, elkerülhetetlenné válik, hogy ne figyelje őt az ördög a csendes, sejtelmes órákban.
A Dopethrone egy elsőre (és többszöri hallgatással is) megmászhatatlan hegy, egy monstrum, egy világegyetemi képződmény. A baljósság, a megtévesztés és kiismerhetetlenség feltornyosuló vára, mely kellő előkészülettel, odafigyeléssel és nyitottsággal, valamint bátorsággal felejthetetlen spirituális utazásra hív az éjmély őszben, mégha elkerülhetetlenné válik is ezzel, hogy örvényt képezve kifacsarja, a semmivel egyenlővé tegye, de közben meg is erősítse a hallgatót…
https://www.youtube.com/watch?v=vFc8CDESpH8&ab_channel=TALUSTONER
A hangok immáron velem teljesek. Pulzálnak, lüktetnek kihunyhatatlanul. Örök, ép égitestek magassága, a változó morajlás szüntelen vándorlásra ítélt Benneteket.
Mit a hosszú úton megszereztek, kincses ládában elém tárjátok. Ha felnyitnám, abban az egyetlen pillanatban láthatnám az egybefüggőt, a megoldást, dimenziók összességét, de szívem tán meg is szakadna és el is halna vele együtt.
Rejtsétek hát el járatlan ösvényeken, halhatatlan szűz erdőben: öröm születhet parányi ereklyék képében, melyek megbújnak majdan az avarban, hogy a holt testeket ragyogtathassák.
Ha az ősz elmúlást hoz, én vele múlok… A tél hosszú hallgatásba tér, de a csendben fellelhető leszek… A tavasz jövő esztendőre kikeletet ígér… akkor majd vele ébredek…
Szavaimon, énekeimen gomolygó füst kísér… és én beletemetkezem.
Imre Zsindely,
2021. szeptember 18