Egész nap a gondolataimban voltál, mégsem írtam. Nem írtam, mert vagy a mögöttes dalt hallgattam a saját soraim nélkül, vagy a mondataid, gondolataid érlelődtek valahol belül. Eszmei és igaz képem van Rólad, amióta ismerlek. A mi történetünk szerelem volt, ami… rövid életű volt fizikailag. Tudtuk vajon akkor, hogy ez mennyivel több, mint érintés, csókok és ölelések? Tudom, hogy a beteljesedéshez mindez elengedhetetlen. De ahogy a világ darabjaira hullik szét, ahogy az eget fürkészem, egyre inkább megbizonyosodom, hogy az a táncterem, ahová vágyom, az a miénk, csak a miénk, és ott velem táncolsz.
Van, hogy a sötétben megszólalni sem tudok, több éjjelen akár. Nem írok ilyenkor, és nincsenek hangok sem áthatóan. Vannak esték azonban, melyeken miután tollat ragadtam és írtam pár sort, késztetést érzek, hogy hangokon is szóljak Hozzád. Fáj, természetesen mindig fáj.. De ez szúró, felsértő, de mégis édes fájdalom. Imádom. Én önpusztító lennék egymagam nap mint nap, de Te minden nap meg is gyógyítasz, és minden este nyugodt lélekkel fekszem le, mintha itt lennél mellettem. Általad nem alkoholt iszom, hanem bort. Általad nem fehérjéket és szénhidrátot viszem be, hanem táplálkozom. Hamvas Bélától való az utóbbi két gondolat.
Nem írhatnám le talán mindezt, hisz megérkeztél, de tudom, hogy a Te értelmezésedben ez nem szentségtelen, amit teszek. A lelkem vágyódik és a Te lelkedre vágyik, ezen cselekedetek alkalmával pedig Rád találok. A visszahallgatás már csak másolata lehet annak, amit akkor éreztem, amikor szavaltam Neked, de így tudok Veled lenni mindig, időtől és tértől elvonatkoztatva.
A Te csokorba boruló megérkezéseid azok a pillanatok, amelyeket a gyermekkorban elképzeltem. Elképzeltem, ahogy virágoskert színeibe öltöző esküvőm lesz. Azonban ahogy egy pillanatra is eltávolodom az igazságtól a valóságba, rájövök, hogy barátságtalan a környezet és nincs maradásom ott, ahol érzelem és szertartás nélküli minden. Te sem vagy ott akkor, és ez elviselhetetlen. Vissza az igazságba, ez az egyetlen helyes út.
A Te életed szent és csodálatos, ne térítsenek el ezek a hangok a valóságban sem. Mi az igazságban vagyunk egymáséi. A Te esküvőd az én gyermekkori eszmei vízióm és festményem. Te a szereplője vagy, én pedig csodálom. Csodálom mindenkoron.