Két budapesti dátummal nyitja meg Run For Your Lives koncertsorozatát az Iron Maiden.

Május 27. és 28. estéjén két koncertet adott az Iron Maiden Budapesten, amelyeken sajnos nem tudtam ott lenni (legutóbb 2017 májusában láttam őket Birmingham-ben), de szellemben mégis jelen voltam. Az alkalom hatására felidéztem az emlékeket, hiszen az elsők között voltak, akikért igazán rajongtam, és meghatározták tizenéves koromat, valamint különleges baráti társaságom kialakítására is hatással voltak.
Az évezred-forduló utáni heavy metal másodvirágzásának köszönhetően, úgy érzem, az Iron Maiden több generációhoz is szól – én magam Bruce Dickinson és Adrian Smith visszatértekor, a Brave New World lemezzel nyitottam ajtót ebbe a világba, mint oly’ sok velem egy idős – ami azt is jelentette, hogy visszaásunk a múltba, és olyan rajongással fedezzük fel a klasszikus lemezeket, mintha átélhettük volna dicsőséges korszakukat a nyolcvanas évtizedben.
Az Iron Maiden több, mint legendás zenekar, és túlmutat eredendő műfaján. A legtöbben persze a megismételhetetlen, Dickinson-fémjelezte The Number of the Beast-tel kezdődő, és Seventh Son of a Seventh Son-nal záródó, tökéletes albumsorozattal váltak hívővé, de olyan is akad, aki a punk-osabb Paul Di’Anno korszakra esküszik. Valamint olyan késői generációt is megszólítottak, akik akár a Brave New World-del, vagy az utóbbi években a The Book of Souls, vagy a Senjutsu hatására indultak el az úton.
Ugyan többször megidézik a klasszikusokat egy-egy visszatekintő turné keretein belül, de közben előre is tekintenek, progresszív gondolatokkal még ma is megdöbbentő és átütő erejű stúdiólemezeket alkotnak. Van bennük valami varázslatos, szinte mágikus – és ameddig csak láthatjuk őket, amíg koncerteznek, ez a különleges érzés soha nem illan el.
Így tehát, a magyarországi koncert két napján olyan megjelenéseket hallgatok, amelyekhez eddig még nem volt szerencsém. Gyűjteménybe való kiadványok, élő albumok, bootleg-ek.
Életemben először a 2008-as Sziget Fesztiválon láttam őket a Somewhere Back in Time turné állomásán, testvéremmel és barátaimmal. Ugyan legutóbbi eseményről nem készült hivatalos felvétel, mégis közvetlen kapcsolódásomat jelenti a zenekarhoz, és kifejezi akkori rajongásom tetőpontját, révbe érését. Igaz, az Iron Maiden mindig is önálló koncert- és színpadképben volt megkerülhetetlen, és kilenc évvel később már sor kerülhetett a második alkalomra, amikor láttam őket, a The Book of Souls turnén, életem egyik legnagyszerűbb élményével gazdagodva, gyerekkori barátom oldalán.
Ez a két nap most nagybetűsen róluk szólt, és szellemben igazán értékes volt felidézni ezeket az éveket, ami még inkább emeli bennem jelentőségüket.