Rendező: Jean Epstein

Különösen állok az Usher-ház adaptációkhoz – kissé sok készült ahhoz képest, hogy ez egy rövid Poe-novella, de valamiért többen láttak benne fantáziát. Így elég korán, már az 1920-as években megkezdődtek a filmfeldolgozások. Érdekes módon az első – és talán legmeghatározóbb – verzió francia területen készült el, Jean Epstein rendezésében, akihez Luis Buñuel is csatlakozott, tehát a minőségi háttér nem kérdéses.

A hasonló némafilmek véleményem szerint leginkább a német expresszionizmus stílusában működnek igazán jól – gondolok itt elsősorban The Cabinet of Dr. Caligari-ra vagy Fritz Lang alkotásaira –, ugyanakkor a francia lírikus hangvétel is számos klasszikust hozott létre, ahogyan jelen tárgyunk esetében is hasonlóról van szó.
Hogy mai szemmel megállja-e a helyét: elmélyült filmkedvelőknek mindenképp. Számukra ez egyfajta kuriózum, hiszen ezek a filmek több szférán keresztül kommunikálnak, és a némafilmes jelleg miatt lehetőség van elmerülni az apró részletekben.

Ugyan még nem olvastam Poe eredeti művét, de utánajárásom alapján az 1928-as megjelenés adaptálja leghűségesebben a novellát. Korábban már megtekintettem Roger Corman verzióját is, ám az ő alkotásait kissé nehéz számomra értékelni. Egyértelmű, hogy lélekkel készítette el Poe-feldolgozásait, mégis furcsán állok a megjelenésük korszakához: hiányzik belőlük a korai némafilmek szimbólumvilága és stílusa, ugyanakkor még nem érkezett el a 70-es évek korszaka sem, amely többek között a mai horrorfilmek felépítésére is meghatározó hatással volt. Corman filmjei valahol egy köztes térben helyezkednek el, és bár a minőségük letagadhatatlan, végig hiányérzetem van – ami sajnos inkább az akkori keretekből fakad: nem nyitnak meg új ajtót, és még nem jelölik ki az utat.

Ezzel szemben az 1920-as években képesek voltak az irodalmi alaphoz kiválóan illeszkedő képi világ megteremtésére. Külön figyelmet fordítottak az atmoszféraépítésre és a lassúságra, amely folyamatosan új tereket szab, miközben a néző tudatalattijával is kommunikál.

A The Fall of the House of Usher egyetlen valóban fontos megközelítése tehát ez a francia elgondolás, még ha nem is éri el a német némafilmek szintjét. Sajnálatos, hogy számos elhanyagolható, felesleges folytatás és további adaptáció készült a műből, hiszen ez a rövid, ám különleges történet pontosan olyan filmes öltözéket kapott, amely önmagában is elegendő lett volna – és így talán gyakrabban hivatkoznánk rá.

Ennek ellenére némileg a feledés homályába veszett, és ma már inkább csak a film- és horrorrajongók ismerik. Nem talált fel forradalmi újításokat, ám saját korában igenis felmutatta az akkori lehetőségekhez mérhető legerősebb tulajdonságokat. Csupán egy apró mozzanat hiányzik ahhoz, hogy valódi horror-hivatkozási alapként tekintsünk rá – itt ismét a német összevetés kerül előtérbe, amelyek mögött érezhetően elmarad.

Összességében azonban jobban tudom ajánlani, mint Corman 1960-as művét, még ha az utóbbi is erős alkotás. Ez a francia verzió sokkal inkább visszaadja Poe érzékeny jegyeit, nem mellesleg szürrealista elemeket is alkalmaz Buñuel közreműködésének köszönhetően. Mindez tovább erősíti azt a gondolatomat, hogy ez egy nem túl hangos, mégis egyedi együttállás a filmkészítés első igazán jelentős évtizedében.

Bormegissza Imre,
2026. január 23.